következő helyiségben olajoshordók sorakoztak. Az olaj szaga még mindig jól érezhető volt, pedig a bunkert már évtizedekkel ezelőtt feladták, mint titkos biztonsági létesítményt.
És hogy mi szükség volt a hordókra? A benne tárolt üzemanyag hajtotta meg az áramfejlesztőket, amelyeket a szomszédos teremben helyeztek el. A 2 hengeres dízelmotorok (gyártja: Kismotor és Gépgyár, Fehérvári út 50., típus: 2JMC) 30 kW áramot tudtak termelni. Az egyiken megtalált 1962-es évszám is arról tanúskodik, hogy nem csak a Rákosi-rendszerben tartották fent a titkos bunkert.
A folyosó végén, az utolsó "terem" egy fal tetején lévő nyíláson át tekinthető csak meg. A létrán felmászva, a vasajtót kinyitva nagy sötétségbe bámulhatunk be. Belevakuztam a sötétbe - ez bizony a 150 köbméteres víztartály:
A hetvenes évek végéig fenntartott helyet végül feladták, és 1981-ben rálőcsölték a BKV-ra. Csakhogy a BKV nemigen tud mit kezdeni egy ex-bunkerrel, így funkció nélkül, üresen és tönkremenve rohad a létesítmény. (Egy részét a Nokia TrafiCom bérli, de nagy része üres.) Kifelé menet ugyanazon a lépcsőn kellett felmenni a metróalagút szintjéig, mint amin eredetileg lejöttünk. A lépcső egész jó állapotban van ma is - úgy látszik, ezt karbantartják. A bunker már több, mint 20 éve nem titkos objektum.
Arról is érdeklődtünk, hogy mi lenne, ha ma lenne atomtámadás. Ilyen esetben kb. 20 percünk lenne elrohanni a legközelebbi metróállomásra, és lemenni, Utána lezáródnak a nagykapuk. Bár ösztöneink azt súgnák, hogy "Futás!!!!", valójában autóba ülni, a várost elhagyni nem lenne ajánlatos. Ilyenkor ugyanis pont a legdurvább radioaktív szennyezésnek tennénk ki magunkat. A legjobb, ha a felszín alá, de legalább egy épület belsejébe menekülünk. Tehát ne a vasútállomásra rohanjunk, hanem inkább a legmélyebb pincébe. Ott jobban védve vagyunk a sugárzástól.